Lassan elhalkultak az összetartozás barackfa-dala körüli kacagás hangjai, s mivel jövőre lesz 100 éves évfordulója az I. Világháború kitörésének, hamarosan kezdik az előkészületeket a megemlékezésekre az Antant-államokban. Tehát ne érjen felkészületlenül, úgy érzelmileg, és úgymint értelmileg.

Történelemlecke helyett - feltételezve némi ismeretanyagot - tegyük helyre a dolgokat! Mind a trianoni megemlékezések terén, mindpedig a traumához való viszonyunkat.

Trianon igazságtalan volt ... és sikeresen felülvizsgáltatuk (!). Jelenleg nem a trianoni határok között élünk, hanem a II. Világháborút lezáró 1947-es Párizsi Béke által meghúzott, némileg kisebb országban.

Tehát, ismételtessük el újra, együtt: Trianont a 20-30-as évek konzervatív-liberális kormányzati politikája sikeresen reparálta. Sokan belátták, hogy a nemzetiségi, wilsoni elvek sérültek. A nyugati tengeri hatalmak az első és második bécsi döntéseknek szabad utat adtak, és két kontinentális állam bábáskodása mellett visszatért a Felvidék, és Erdély északi fele. Továbbá: kellő bátorsággal Kárpátalját is visszaszereztük, és egy miniszterelnök öngyilkossága révén nem lett hadüzenet a Délvidék kihasításából.

Ott állt egy ország békében, és egyesítve a magyarlakta területeket. Ma már tudjuk, hogy a "mindent vissza" elvet a Revízió politikai vezetői közül sokan nem tartották reálisnak, de afféle alkudozási alapnak igen, amiből lehet, és érdemes is engedni.

Mivel Trianont sikeresen felszámoltuk usque 20 év alatt atekintetben, hogy a nemzet egyesült, így mondhatjuk, hogy akik "Trianont" támadják, ők nem ismerik nemzetük (?) történetét. Lehet-e valaki tagja egy nemzetnek úgy, hogy nem ismeri a történelmét? - jelek szerint lehet, .. bár ez egy másik vitafórumot nyitna ki.

Engem jobban zavar az 1947-es határvonal, mert azt már nem sikerült revidiálni - hacsak az EU-csatlakozás nem az. Nyilván zavar az odáig vezető út is (1941-1947). Sajnálatosan belesodródtunk a következő világháborúba, és még sajnálatosabban kiírtottunk-kiírtattunk magunkból több mint egymillió honfitársat (ne az volt az újkori Mohács, az igazi pótolhatatlan Trianon).

A trauma viszont ugyanaz, bárhonnan nézem. Akár a történész akadémikus (tudván, hogy ez nem Trianon közvetlen következménye), vagy akár a fröccs mellett a 80-as évek kádárista-kisnyilas házmestere (szinte semmit se tudván a múltról, csak "a 3 tenger mosta partjainkat" szöveget hajtogatva - ami nem igaz) kesergett az alábbi fájdalmak törtek fel a mai térképet nézve:

(de egyszersmint, próbáljunk ezekre pozitív gyógyírt keresni helyes válaszokkal!)

1, Az ország területet vesztett / gazdasági infrastuktúrája csökken.

Ez az érvelés nem foglalkozik a nemzetiségi, etnikai összetétellel, nyilván mert tudjuk, hogy bizonyos részeken eleve kisebségben voltunk, vagy nem is volt már magyar népesség. Debizony jó érzés nagy országban élni, és jó ha vannak ott bányák, vasutak a végeken, akár tengerparttal, amik minket gyarapítanak Még akkor is ha Fiuméban (Rijeka), az volt a legfontosab kérdés, hogy az olaszok éppen többen vannak-e mint a horvátok.

- Németország, ha úgy tetszik, a második világháború után elvesztette az NDK területeit, és Lengyelországhoz csatoltak egy sávot (teljes kitelepítéssel). Ehhez képest gazdaságilag újjászervezte magát az atlanti integrációban, demokratikus (liberális-kereszténydemokrata-szociáldemokrata), azaz centrista politikai kultúrát teremtett. Ez adott képességet a túllépésre, ez a rajnai-hanza kereskedő, iparkodó hozzáállás, ami Hamburgtól, Frankfurton át húzódik Münchenig. Mindebből kimaradt Kőnigsberg, Gdanks, Rostock.

- Szinte minden nyugati állam rendelkezett olyan területekkel, amelyeket gazdaságilag bekapcsolt a világpiacba, de csak helyi bürokratákkal és katonákkal kormányzott területként egy idegen népességgel - ezeket az iskolában gyarmatoknak, protektorátusoknak, koloniáknak nevezték. Magyarország szempontjából technikailag ilyenek voltak a felső-magyarországi szlovák települések, Erdély elrománosodott része, a szerbekkel betelepített Határőrvidék. ... Az ilyen területek előbb-utóbb lecsatlakoznak, elválnak - ezt látjuk a világban másutt is (Koszovó a szerb nép szülőföldje, elalbánosodott). Jó esetben megmarad egy gazdasági együttműködés, köszönhetően a helyismeretnek - ez a lehetőség ma is adott.

- A magyarok számos területet feladtak már történelmük során, ahol évszázadokig éltek, nincs nosztalgiánk Levédia, és Etelköz irányában, ... sőt, az uráli őshaza területén ma bőséges olaj- és egyéb ásványi lelőhelyek vannak, mégse küzdünk érte.

Egyszerűen azon területeket, amelyeket nem tudunk tartósan belakni, azt nem lehet tartani. - Vélhetően nem is ez a probléma fájt igazán (területveszteség), hanem azt amit sikeresen reparáltunk a bécsi döntések idején (magyar népeség határontúl maradása).

2, A magyarság egy része határon túlra került / a nemzet szétszabdaltatott

- Rögtön az elején szögezzük le harmadszorra, hogy ezt a problémát megoldottuk Trianon után 95%-ban, tehát ezért keseregni nem szabadna - csak azon, hogy mi a f...nak kellett belépni a II. Világháborúba. - De a gyengébbek kedvéért tegyünk úgy, mintha 1947-ben történt volna Trianon ... És hogy teljes legyen a kavarodás, vessünk egy pillantást Ausztriára, amely 1919-es San-germaini Békeszerződésben egy a Magyarországnál nagyobb traumát szenvedett el. Az egy dolog, hogy Bécs elvesztette társállamát, de az ausztriai részekről nézve a területi-gazdasági veszteségekkel együtt nálunk nagyobb mértékben kerültek határon kívülre német anyanyelvűek : prágai és szudéta-németek, felvidéki városaink német polgárai (Kassa, Pressburg), erdélyi szászok, Szlovéniához csatolt örökös tartományi részek, Dél-Tirol, Bácska-Bánát telepesei .. Csonka-Magyarország svábjai (Buda, Pécs, Sopron), akiknek Bécs is a fővárosa volt évszázadokon át.

Ez persze nem vígasztal minket önmagában, hogy más jobban szenved, de az figyelemreméltó, hogy egy anschluss kitérő után sem a múlttal foglalkozott Ausztria, illetve az osztrák elit - maximum megemlítik, hogy mindnekinek jobb volt egy duna-völgyi monarchia -, hanem újradefiniálta magát mint banki, túrisztikai, tejjel és csokival folyó központ. Bécsi bankok szervezik az "utódállamok" gazdságát, ... már ahol nem üldözik őket.

- Ha már így esett, akkor viszont vegyük észre azon folyamatot - ami ellen kormányunk éppen küzd és kisebbíti -, hogy a határok fellazulása, megszünése megtörtént az Uniónak hála (EU), tehát semmisem akadályozza a családi, gazdasági, kultúrális kapcsolatok mélyítését jelenlétét. Szórakozni, keresztbetenni lehet persze itt-ott, akadnak nacionalisták másutt is, de a brüsszeli rendszer egyszerűen elmossa mindezt, és aki élni tud vele, és nem ellen él, az sikeres szervezője (projekt-menedzsere) lesz mindennek, aminek össze kell nőnie.

- és mégha mindez amit fent taglaltunk, nem is így lenne: hány példa kell a világból arra, ahol nem egy nemzettestben élő népek, mások által sikeresnek (olykor irigyeltnek) tekinthetőek?

A kínaiak tudatosan vállalják a diaszpórikus szétszóródást, hogy aztán gazdaságilag szervezzék a befogadó városok gasztronómiáját, majd kereskedelmét. A középkortól ismert a görög vagy örmény kereskedők jelenléte számos városban, gyakorlatilag saját otthon és anyaállam nélkül. Az ókorban szétszórt zsidóság Izrael Állam megalakulásig ebben az állapotban élt, és ma is a többség a határokon kívül él. A gyarmatokon maradt angolok ma is képzett és döntéshozó elitje számos országnak, városállamnak. Kétségtelen: nem kesergéssel és avitt nosztalgiával töltik napjaikat.

Adott esetben egy negatívnak tekintett állapot lehetőséget jelent: a magyarság számára siker lehetett volna, és ma is adott a lehetőség az Unión belül, hogy gazdasági-, humán- hidfőállásokkal rendelkezzen a szomszédos, határral el sem választott államokban azok életének részleges szervezésében.

Persze ehhez a kooperáció erősítése lenne a cél, és az elvándorlás támogatása helyett a magyarok jelenlétének biztosítása, valamint a tőke odavitele lenne a megoldás. Hja, nincs tőke (mármint felhalmozott nagytőke) Magyarországon! (?) - Nos, akkor a nemzetközi tőke kegyeit keresve, azt kreatív projektekkel a helyi magyar benszülöttekkel kalauzolva, a többi ottlakó idegességét nem fokozva kellene együttműködni. Szép szó: együttműködni (megszervezni, kitalálni ... amihez gondolkodni kell).

Utóirat:

Pünkösd után egyik nagyon hazafi, és mindamellett kiváltképp értelmes barátommal kávéztam a Liszt Ferenc téren. Felidéztem neki, hogy az ünnep alkalmából megint ment vonat Csíksomlyóra, és az egyik netes cikkben leírták, hogy a vidám és jókedvű utasok - akik nagyon bátrak voltak így csoportosan - azzal heccelték a vélhetően valamit magyarul is értő román kalauzt, hogy: "Nézd má' milyen szorgosan dolgozik, biztos megakarja tartani az állását, ha majd megint mi leszünk az urak".

Nos, - mondtam a barátomnak - ilyen seggfej csürhével sehova se lehet jutni, ... még ha ez is lenne a cél, de hogy kipofázza a "hadititkot", ezek teljesen alkalmatlanok bármilyen "világuralomra".

Nemhogy a világot, de a Kárpát-medencét, sőt az ország életének vezetésére sem alkalmas egy ilyen proli állomány. Majd ha magyarok valódi polgárok lesznek, vagyonnal, tartással, mértékkel .. majd akkor lesznek képesek arra, hogy a küszöbjükön túl szervezzenek bármit is, ... addig a wc-kefe megragadása lehet a cél Szt. István jogara helyett.

- Remélem, ez az írás segített az út megtalálásban, a céja ugyanis ez volt -