A magyarokat nem a külföld teszi tönkre, hanem az a bűnözői állam, amely adókkal, jövedékekkel, trafikok hálózatával gúzsbaköti a szabadkereskedelmet, olyan járulékokat vet ki, hogy a vállalkozások adótcsalni kényszerülnek, és csak az marad életben, aki ilyen-olyan állami juttatást kap (megrendelés vagy segély, egyremegy).

A lényeg, hogy önállóan ne mozduljon, minden lépésében engedélyre szoruljon, és fogható legyen az állami szerven keresztül. Ez persze nem menne a nép nélkül, aki egzisztenciális félelmében elfogadja és kívánja az állami segítséget, amely azonban egy polip karja: azonnal rátekeredik és fojtogatva függésben tartja.

A magyar szabadság akkor következik be (nem márc. 15., nem okt. 23. mintájára), amikor saját rendszerét túllépi. Jókat derülünk, hogy a papi tized meg a földesúri kilenced az összes bevétel 20%-át vonta le egykor, ehhez képest az állami gondoskodás keretén belül az adó, az áfa, a TB-elvonások után a szabadon gazdálkodható pénzeszközök, javak alig állnak rendelkezésünkre, szinte mindent az állam oszt és szervez a fejünk felet ... és persze lecsippent a barátoknak, a klientúrának ad ki koncesszióban, megrendelésben. Ami a te pénzed!

Akkor szabadulsz fel, ha felszabadítod az elméd, és rájössz, hogy életed megkeserítője az állami felügyelet (gondoskodás?), az elvonás és kirablás. És természetesen az a közreműködés, ha ezt te magad elvárod, kívánod. Azon a napon amikor elköszönsz az államtól, ahogy csak lehet: tudomásul veszed, hogy nem lesz nyugdíjad, mert ha lenne megtakarítási számlád, akkor is ellopja, ha nem akarsz számára látható helyen pénz felhalmozni, ha a minimálisnál is kevesebb adót fizetsz, és készenállsz arra is, hogy magánorvost is fizess, és különórát rendelsz a gyerekednek, hogy bárhol megéljen a világban, ahol a magyar állam, mint bűnözői szervezet nem nyúlt ennyire a zsebébe - akkor ott kezdődik a szabadság felé vezető út.

Miért fizess extra jövedéki adót a benzinre, hogy pártközeli cégek építhessenek méregdrága autópályát, visszaosztva? Miért fizess dohánytermékre adót, hogy kivételezett cimborák tollasodjanak a trafikokban? - tönkretéve a többi kisközértest, majd megemelve törvényileg az árrést (hogy a konkurens pályázók kiszórása után, a bentmaradók mégjobban kaszáljanak!?).

Volt egy szép korszaka a magyarnak: az osztrákok szervezte állammal szembeni passzív rezisztencia (ellenállás). Megtermeled a dohányt a pipába ahol tudod, beszerzed amit ahol tudsz, de a minimálisra teszed  a kapcsolatod az állammal. Ne aggódj, az megy majd utánad. Ez egy macska-egér harc. De sem az egyén szintjén nem reménytelen, sem társadalmilag, ha sokan követik ezt az utat.

Az adólázadásokban az a szép, hogy nem lehet annyi bürokratát, és pártkatonát kiképezni, hogy mindenki után teljes adminisztratív feljelentő, elítélő, behajtó munkát elvégezzék, .. no meg úgy is dolgoznak (kegyből lettek kinevezve, kifizetve, ... a munkához nem szoktak, vagy nem is értenek).

A játék zajlik, de a szabályokat naponta újraírják ... a felismerés rád vár. Gyermekként lenne annyi eszed, hogy ilyen esetben felrúgd az asztalt és otthagyd. Most se kell mást tenned.

avagy keressünk összeesküvés-elméleteket:

Kérdés: vajon egy protestáns miniszterelnök, miért akarja a munka rabjaként tartani a népet?

(Vélhetően, nem is komolyan protestáns-református,  ... és megfogalmazásunk szerint a "népet", mert ugye nem a "népe", - ezért sem dolgozik a népért.)

Európában három történelmileg erősen református színezetű ország van, Erdélyországon kívül: Svájc és Hollandia. Svájc a bank-rendszeréről híres, Hollandiában meg az első tőzsde alakult. Ez a protestáns gazdálkodó erkölcs következménye (Max Weber után egyszerűsítve). Ezután joggal merül fel a kérdés, hogy a magyar jónépet, már miért kívánja ezen áldásoktól távoltartani az állítólag református miniszterelnök, Orbán Viktor?

Lehetséges válasz, hogy fogalma sincs a református értékekről, ... vagy ha szeretjük az összeesküvéseket, akkor feltételezzük, hogy megfontolt szereposztásban a magyaroknak az összeszerelő-robot és agrármunkás (libapásztor) szerepet szánja.

A magasabb szintű gondolkozás jövedelmező terhe, úgymint: pénzkezelés, hitelezés, befektetés, üzleti elemzés azt vagy más népeknek, vagy kiváltságos rétegnek lenne fenntartva.

Az ál-nemzeti, ál-keresztény, ál-jobboldali kormány nagy lépést tett azirányba, hogy a magyar fiatalokat a libapásztor szintjén tartsák, távol a pénzügyek világától. Mindezt a bankok és tőke világa (pl. tőzsde) elleni hangulatot szítva, nyilván az alsóbb tudatlan rétegek között érik el. A spekulációt, ami latin eredete szerint (tükrözés, reflexió, elemzés), egyfajta jövőbeni gondolkodás, és komoly agyi tevékenység: azt szitokszóvá tették. Ezzel közelebb is kerülünk azon igazsághoz, hogy olyan Döbrögi-ország épül itt, ahol a magyar parasztnak felszántják a hátát is nemzeti pántlikával díszített ekével (Mikszáth Kálmán nyomán). Szimbolikus is az a mese, hogy igazából a magyarnak, a saját magyar urától kellene tartania, és nem feltétlen a külföldtől (Mária Terézia rendezi a jobbágyok terheit az általa kiadott Urbáriumban).

Hatalmas a bűne az Orbán-kormánynak, hogy a bank és tőzsde világát rosszként festette le a felnőttek és fiatalok körében. A Svájcnál is gazdagabb polgárokkal rendelkező Luxembourg meg végképp banki szolgáltatásokat végző pénzügyi központ, csöndesen. Miért nem lehet Budapest egy banki, pénzügyi központ? Hogy a magyar fiatalok bankfiúként kezdve, idővel egyre jobb állásokat és jövedelmet szerezzenek? - Nem csak azért NEM, mert regionálisan ezt Bécs és Varsó immáron elviszi előlünk évtizedes hullámokban, ... hanem azért is: mert hagytuk, hogy így legyen - és sokan fogékonyak voltak a demagóg hangulatkeltőkre. Most meg lehet irigykedni.

Tőke és hitelpiac nélkül évtizedes leszakadás jöhet - itt is van, a beruházások elapadása okán.

Szögezzük le azt is bizonygatásra sem szükséges evidenciaként: Tőke- és bank-ellenes jobboldal nincs, ebből következik, hogy ami itt van, az nem jobboldali. Természetesen nem is nemzeti.

Közeledik az "Élet menete". Még nincs itt, de az első hullám lecsengett. Egy motoros társulat felvonulást szervezett - volna - "adj gázt" szlogennel.

A prológus felkonferálása a miniszterelnököt illette, ő betiltotta illetve erre utasította a belügyminisztert, érzékelve a hazai, (és inkább) nemzetközi nyomást - Nem leszünk gyarmat! Azon csak kevesen akadtak fenn, hogy egy jogállamban a törvények szerint, jellemzően független bíróság által lehet gyülekezést betiltani.

Ál-Jobber körökben meg is jelent az a poén, hogy ugyanazok akik felháborodtak a magyarországi szélsőjobb előretörésén, azok felháborodtak az efféle ukáz-módszerrel történő betiltáson. (Mintha szegény Orbán Viktor lenne a nyúl a sapkában és sapka nélkül).

Nos, azért ez nem olyan nagy matematikai feladvány, mármint feloldani ezt a képletet. Egyrészt nem fedi le a két halmaz egymást, vannak akik rettegnek, majd betiltáson hálálkodnak (pl. valamilyen amerikai zsidó szervezet, és számos kommentelő az Élet mente" rendezvény-felhívás alatt. Hozzájuk később szólok.

Viszont, kedves testvéreim Jézus Krisztusban! Létező halmaz azon szabadelvű, jogtisztelő polgárok közössége: akiknek nem ízlése a motoros felvonulás, azt károsnak és gusztustalannak tartják (mert az Úr előtt mindenki egyenlő, vagy ha nem akkor majd ő mérlegeli), ugyanakkor polgárként szeretik ha stabil törvények és független ítélkezés rendezi mindenki sorsát e hazában.

A hatalmi ágak szétválasztása a demokrácia alapja - ellensúlyoknak hívják Ááámerikában.

Azért is lepődtek meg a tengerentúlon, amikor az új Alaptörvény kapcsán Stumpf István azzal nyugtatgatta őket, hogy "amíg ő az Alkotmány bíróság tagja, addig itt demokrácia lesz". Aztán Stumpf is kapott a pofájára: kiherélték az Alkotmánybíróságát 2013-ban. Ez az, ami rémisztő és ingatag, amikor egy-egy embertől és hatalmától függ a helyzet, nem pedig a törvények vagy szokásjog uralmától. Erre a putyini rendrakásra volt példa Orbán kijelentése - kezdő próbálkozás, de próbálkozás.

A szlávokkal kevert magyaroknak, a szomszédos kultúra hatása biztos bejön: a nagy vezető (cár atyuska) gondoskodik a rendről - egy szabad magyarnak, aki Aranybulláért kiállt, Verbőczi könyvét forgatja, szokásjogra támaszkodik: neki biztos nem.

A jogi kiszámíthatóság elveszett, a törvények uralma elillant. A magyar független bíróságok a két háború között is tudtak ítélkezni üzleti életben biztonságosan, kiszámíthatóan polgári törvénykönyv nélkül pl. volt kereskedelmi és váltó-, meg csődtörvény, és egy életebe nem léptetett Ptk. amit azért a bírók olvastak, no meg a szokásjog, precedens ítéletek - és a dolog működött (nem változott félévente). ... És ha már itt tartunk:

Levél a zsidókhoz (is)!

Tetszünk emlékezni, hogyan bíztak Horthyban a zsidók, hogy ő majd megálljt parancsol Szállasinak? - hát, oda vezet ez a politika ... a vagonokhoz. Egyszer már nem jött be, és most lehet hálálkodni a törvények meghágásáért, (éppen a zsidók ürügyén), hogy felfüggesztjük a rendes kerékvágásban haladást, feladjuk a ragaszkodásunkat az írott, kiszámítható, konstans jogszabályokhoz.

Bizonytalan immáron egy ideje a gazdasági törvénykezés, rendeletalkotás, jön a hatósági árazás ... bizonytalanság és kegyúri reflexió van a közéleti jogalkalmazásban - a gyülekezés és véleményalkotás (internet-, választási- és kampányolási szabadság) terén is. Itt tartunk.

"Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvedre!"

(Kölcsey Ferenc: Himnusz)

Árpád fordul egyet sírjában. Árpád idegen és félrokon törzseket kovácsolt össze egy sikeres projektért. Nem voltak rokonok (fajilag),  ... ezért kellett vérszerződést kötni, hogy quasi-vérségi kötelék jöjjön létre idegenek között.

Kétségtelen, hogy komoly hagyományai vannak a magyar pártoskodásnak. Ugyanakkor a pártoskodást nem szabad összetéveszteni azzal a felfogással, amelyik elve lereszeli a magyarságot, és az amúgy felhígult-változatos etnikumú magyarságon belül egyes elemeket ki kíván szorítani a magyarság testéből - egyik ideológiai vita, a másik már faji alapú.

Vélhetően a magyarok medence-effektusa okozza a saját húsba harapást, és önmagának mint népnek a szétzilálását:

Medence-effektusnak azt nevezem, aminek következménye a magyarokra jellemző irigység, és kreatív összefogásra való képtelenség - nem az az összefogás, hogy "egy a zászló egy az akármi" jelszava alatt egy fel nem kent valaki mögött minden demokratikus elemet, szabad szellemből eredő kritikát felszámolunk. Már azért sem, mert a korlátoltság magvát vetjük el ezzel, és ez hosszabb távon a nemzet satnyulását hozza.

Ha egy jól körülhatárolt területre összezárunk sokakat, akkor azok a véges javakra úgy tekintenek, hogy azokból bármit csak más kárára tudnak megszerezni. Eszerint a magyar csak a többi nép (román, szerb, szlovák) kárára, vagy azok a mi kárunkra gyarapodhatnak - ha meg egy kisebb csonka országba zárnak be, akkor idővel az a feltételezés, hogy magyar a zsidó vagy cigány kárára érvényesülhet, illetve fordítva. Természetesen ez a gondolkozás nem áll meg a szomszéd küszöbén, beívódik a hétköznapokba generációkon át, mintákon át - Tehát magyar a magyarra is úgy tekint, hogy egyik boldogulása fáj a másiknak, ha a valakinek jobban megy az óhatatlanul aggodalmat vált ki.

A törzsi háborúk egyre kisebb egységekben zajlanak, a végső állapota az egyén teljes harca mindenkivel a környezetében, és ennek felülemelkedés esetén is egy elfojtott maradványa: az irigység.

Trianon csak fokozta a magyarok azon tanulási képességét, hogy valamilyen előnyt csak valakinek a kárára lehet érvényesíteni - és viszont: kitűzött céllé vált a revans. Addig is az országon belül indult meg a kiszorítósdi (numerus clausus) a dzsentri és a zsidó között. Egyre inkább egy zárt és véges összegű játékként jelenik meg a küzdelem a medencén (lavóron), és akár az ország keretein belül.

Ez a betegséget, csak visszafelé lehet kúrálni, felszámolni a szűkkeblű irigységet magyar és "másfajta" magyar, és nem magyar között.

A kreativitás, a tőke bevonzása, a mindenki nyer, és a valaki (mondjuk a centrális magyarság vagy maga Budapest) szervezésében történő fejlődés esetén, a fejlesztés és némi extra előny begyűjtése csak ritkán merül fel alternatív stratégiaként.

Egy tenger melletti nép - mondjuk a holland - okoskodhat úgy, hogy kölcsönt kér szomszédjától, felvesz angol hajósokat, felbérel egy pl. portugál kapitányt, majd Afrikát megkerülve elhajózik a Fűszer-szigetek felé. Ott feltankol, és vállalva az utazással, piaci változásokkal járó kockázatot: hazajön, kifizeti a résztvevőket, visszafizeti a kölcsönt, és nyereséggel zárja a boltot. ... és rájön, hogy ez jó. Egy pillanatra képzeljük el ezt a fajta mentalitásbeli különbséget.

- Aktívan, cselekvően és kooperatívan valaminek az élére áll, vállalja a felelősséget (nem egy másik népre, nemzetre fogja balsorsát) ... és jutalmazza a Sors, minekután meg is erősíti ebbéli felfogásában: Jól cselekedett. Ezután fontosnak tartja a kikötő idegen matrózait, a gyémántcsiszoló zsidót, a jövevény festőt és mindenkit aki (ami) városát gazdaggá teheti.

A magyarságnak is voltak nyitott végű tapasztalásai ... bár ezek egyrésze is rablásról szólt (sajnos). A sztyeppén is jó balhé volt más állatának elhajtása - no, de a kalandozásokban tényleg érdemes volt összefogni, ... igaz akkor medencén kívüli népek ellen folyt, és nem magyar testvérek ellen. Mindenesetre ilyenkor legalább nem a törzsszövetségbe egyesült társutas és nem vérségi rokonok ellen irányult a "vállalkozás".

Amikor a "Medence" bezárul, akkor elkezdődik az egymás kárára szervezkedés. Nem futva végig a Himnuszban megírt történelmünkön: Végső kicsengése az, amikor a nyilas házmester alig várja, hogy a zsidó háziúrékat elvigyék a padlásról, és megkaparinthassa a festményeiket, amit persze nem tud értékelni - hiszen nincs hozzá ismerete - hát, eladja egy német katonának és az érték távozik az országból Sopronnál, mígnem egy amerikai műkereskedő újra értékében a világpiacra dobja. Mindenki vesztett.

Jelenkorunkban csupán annyi a kérdés, hogy mikor jelenik meg az alkotó magyar szervezőerő (olyan országban nem fog, ahol egy Kedves Vezér osztja az észt lelassuló-aggódó, felfelé rettegő bürokrácián keresztül), amikor végre nem egymás kárára, hanem szövetkezve, kölcsönös előnyökben üzletelve keresik boldogulásukat a magyarok .. és minden volt vagy vélt "társnemzet".

Igen, ez egy szatócs-kereskedő világ. Nem harciasak mint a poroszok vagy a kurucok, .. hanem üzletelő: miként az angolok, rajnai németek, városi zsidók, ...  és a jó bécsiek, kassaiak, kolozsváriak, vagy debreceniek és úgymint a hanza-városi lengyelek, dánok, németek, oroszok - ugyanúgy, ahogy a valójában az alig létező magyar polgárok (kisgazdák - vállalkozók és birtokosok) ... mondhatni: önálló egzisztenciák.

"Ne félj, hogy segétse senki magyarokat,
Mert jól esmerem én bolond kaurokat,
Míg nem látják égni magok házokat,
Nem segéti senki meg szomszéd házokat."

(Zrinyi Miklós: Szigeti veszedelem, I/42)

Induljunk ki abból, hogy a népeknek, miként az embereknek van lelkületük. Mindenki számára a legjobb, ha önmagával harmonikus kapcsolatban él. Ahhoz hogy a magyarság megtalálja a számára legkedvezőbb irányt, ahhoz leginkább önmagával kell tisztába lennie. Ehhez definiálnunk, legalábbis elmerengenünk kell azon, hogy milyen a karakterisztikája .. és ebből melyiknek van pozitív hozadéka. Remélhetően az eredmény annak kikristályosodása lesz, hogy mit értünk fejlődőképes magyar (azaz fejlődőképes és magyar) megoldásnak.

Az erre alkalmas válaszokat keresünk a következő oldalakon.

Természetesen mindehhez a magyarság karakterért kellene kiindulásképpen meghatározni - elfelejtve azt, hogy ez első megközelítésben rossz áthallásokat hozhat.

Sokan felléphetnek (felléptek és fognak fellépni számtalan alkalommal) a magyarság nevében - és nyilván a Törzszsövetség filozófiája is erre tesz kísérletet, nem kizárólagos szándékkal, hanem sokkal inkább inspiratív jelleggel .. de ehhez a magyarság nyelvi, kulturális, antropológiai jegyei helyett a mély-magyar értékrendszert kellene azonosítani.

Ez egyfajta világszemlélet és hagyományos már-már genetikailag vagy csak társadalmi szokásokban (kulturálisan) kódolt attitűd, amelyek a sorsközösség során kiválasztódási szempontként működött, és a legtöbb esetben a válaszok mozgatórugója volt. Nyilván azok sikeresek egy közösségben, akik leginkább megfelelnek az ott uralkodó közfelfogásnak, amely közfelfogás történelmi és gazdasági földrajzi események eredője - természetesen ezek a magatartások szelektálódnak ki erősebb mintaként.

Ennek átalakulása és régebbi értéktartalmainak felejtése folyamatos, részben kiegészül és gazdagodik. Ugyanakkor ha az emberhez hasonló tudatalattival a népek is rendelkezhetnek, akkor ettől eltérni tartósan, azt meghazutolni vagy tagadni: nem lehet - illetve lehet, csak nem vezet jóra. Így a gondok abból erednek, hogy valaki (ideértve egy nemzetet is) nem a személyiségének megfelelően adja a válaszokat a sors kihívásaira. Ez sikertelenséget, de nagyobb baj esetén frusztrációt és boldogtalanságot okoz.

Legbelső magyar lényünk (immanens magyarságunk) több szálon futtatható, ezek újra-felismerése számos zsákutcába vezető tévutat lezárhat, amelyek ismétlődő csapdákat jelentettek eddig is.

Ez a képességünk a családok generációinak tapasztalata és kiválasztódási öröksége valamint közös kulturális hagyomány, amelyek etnikailag csak annyiban színezettek amennyire egyes etnikumrészek más-más megkülönböztetésen és tapasztalati emlékeken mentek keresztül, majd olvasztódtak be.

1, Legősibb karakter-elemünk, hogy sztyeppei államszervező nép a magyarság. Ez cselekedeteinek (előnyeinek és tévedéseinek) mozgató rugója és magja. Jellegzetessége volt, hogy nem etnikai alapon köt szövetséget. Ezért is szükséges a vér-szerződés cselekedete, hogy fiktív rokonságok jöjjenek létre eltérő hátterű népcsoportok között. Így tehettünk olyan mértékű asszimilációs képességre, ami alapján genetikailag ma már nem igazán különböztethető meg szomszédaitól - mégis önállóan határozza meg önmagát.

Természetesen ezután meglepve kell fogadnunk, ha valaki magyarnak tartja magát, de etnikailag szelektál. Elméletileg bármely népcsoport csatlakozhat egy államszervező (hun, magyar, kazár stb. államalakulathoz, ha az államszervező néppel hajlandó azonosságot vállalni, és idővel jellemzően azzal keveredik - bár ez nem kötelező elem). Ugyanakkor az itt lentebb taglalt kulturális és nemzetfilozófiai alapok elfogadása, elsajátítása alapfeltétel kellene hogy legyen - elfogadva a kölcsönös interakciók, hatások módosító szerepét.

2, Az egyes pontból adódó technikája a magyaroknak, hogy önkéntes szerveződés jellemzi. A kalandozások és minden kifele irányuló katonai akció önkéntesek (alkalmiak) és nyereségorientáltak. Nyilván ebből adódik, hogy egy földrajzi medencében való bezártság következménye az lesz, hogy növekszik az egymás közötti versengés, és a keretek közötti létből eredő felesleges energiapazarlás, - aminek ellenpróbája, hogy kiszakadva Magyarországról, többen válnak sikeressé, mint a "karámon belüli" ütközéseknél.

Mindebből eredő negatív tapasztalat az a félelemmel igazgatott (rosszul beidegződött) feltevése a magyaroknak, hogy a nyereség csak mások kárára érhető el (bármilyen közösségen, csoporton belüli partner kárára .. ).

Mai Magyarországon belül a másik magyar vagy egy etnikummal ellentétesen, vagy előtte a Kárpát-medence keretiben gondolkodva, azon belül annak megélése, hogy a többi nemzet kárára tudja csak elképzelni saját sikerét) - és amelyen természetesen túl kellene lépni, felismerve a szélesebb kereteket (pl. EU-n és globalizáción belüli tágas tér) .. és ismét felhasználva az egyes pontban írt régiós és új konstrukciókban meglévő (gazdasági) szervezői képességet.

3, A központi hatalommal szemben kritikus és bizalmatlan. Eredete nomád törzsi, ennek filozófiai, államfelfogási megerősítése a későbbi vármegyei ellenállás, majd legutóbbi tapasztalata az oktrojált diktatúrákkal szembeni rezisztencia (Bach-rendszer, Rákosi-Kádár rendszer). Ennek köszönhetően egy "szent korona" központisága édesebb elmélet, mint egy királyi dinasztia istenítése - az Árpádok több évszázados törekvései ellenére. Mondhatni, hogy más népeknél is megjelenik a centralizáció elleni küzdelem, tehát itt sem beszélhetnénk másról, de ezzel az általánosítással vitatkoznék - alapvetően erősebb a szabadság iránti vágy mind egyéni mint közösségi szinten.

Importált, és mondjuk ki: nem magyar viselkedés a vezérelvű szemlélet (eleve minimum két vezető, egy spirituális és szimbolikus főhatalom és egy katonai-gyakorlati vezetés volt a jellemző, de sokkal inkább a hét vezér története alapján több szabad és független erő közös megállapodása) .. a latin cézarista egyszemélyi vezetés német és bizánci közvetítéssel érkezett hozzánk, de sok középkori államhoz hasonlóan nem valósult meg teljesen (vajda, nádor, ami másutt majordomus).

A latin (római majd olasz duce) vezérelv, vagy ázsiai (perzsa despota vagy cár atyuska) eredetű vezérkövető lelkület a magyarságtól távolabb áll, az erre fogékony személyek jobb ha kiírják magukat a magyar fogalomkör túlzott használatából.

A vállalkozó kalandozó magyarsághoz közelebb áll egy ázsiai, pl. a japán csoportos konzultatív vezetési technika, ami annyiban nem demokratikus, hogy a tapasztalat előnyt és tekintélyt élvez, de vélhetően nem volt ez másként a harcosok kasztjában sem - itt se tévesszen meg minket a japánoknak a kínaiktól átvett (olykor csak kultikus) császárimádata, majd az imperializmus sikerén felbuzdulva másolt militarizmus szelleme).

4, Rugalmasan alkalmazkodik a környezet változásaihoz - ez egyébként minden evolúciós folyamat követelménye - de ez igazabb valóság, mint az a vastagnyakú konokság, amelyet szeretünk magunkról képzelni. Leginkább itt áll a magyarság most gyenge lábon - egyetlen mai napig virágzó eleme az adókerülés.

Az inkább törik mint hajlik ideológiája sosem volt olyan sikeres a magyarság számára mint az hinni szeretné (Rákóczi, Kossuth, 1918). Szerencsénkre ritkábban alkalmaztuk, bár akkor éppenúgy megszenvedtük - Míg az adaptív tanulás, egyfajta előremenekülés, és új energiák bevonzása felszabadító erejű volt (bajor lovagok, Anjouk, Pragmatica Sanctio, Dualizmus).

5, Innovatív és vállalkozó népnek tekintjük magunkat boldog perceinkben. Minek is tekinthetnénk a Honfoglalást és a kalandozásokat, amelynek gátat csak az akkor ismert világ ellenállása szabhatott. Ebből befelé is adódik egy mobil társadalmon, belül a rétegeiben és azok között is. Maga az egész társadalom még valamikor a katonai demokráciák idején a képességek elismerésén alapult, és a harcokban való jeleskedéssel a felemelkedés természetességét elfogadta. Nem kellett feltétlen irigykedés tárgyát képeznie más ember sikerének - sokkal inkább a közös öröm és az elismerés lehetett a jellemző.

A kockázatot vállaló szemlélet lett leginkább elfelejtve a gyakorlatban, de elméletben a népvándorlás és letelepedés mítosza minden generáció fejében ősi példaként élt tovább - miért is nem építünk erre manapság, mint szemléletbeli hozzáálláshoz.

Tévedéses formája a múltbanézés további sallangjai, a görcsös ragaszkodás a múlt elemeihez, és helyeihez. Igazából a képesség magját és esszenciáját: a továbblépés és a jól kitervezett kockázatvállalás emlékét kellene ápolni. A tanulságok közül ezt kell feléleszteni és életben tartani mint szunnyadó parazsat.

6, Az öngondoskodás képessége (3as és 4-es, 5-ös pontok alapján). Ha logikusan végigvesszük, nem is lehet másként: aki sem a központi hatalomban nem bízik, de önmagát megújulásra képesnek és kreatívnak tartja, az sokkal jobban bízik önmagában saját élete igazgatásában.

Gyakran elmerengek, hogy azok az emberek akik teljesen bizalmatlanok a felső politikai rétegben, és nem sokat számítanak a társadalom többi tagjára sem, azok miért gondolják teljesen következetlenül, hogy az Állam, mint a nép és vezetőinek összessége, majd jobban fog róla gondoskodni róla, mint ő saját maga (?).

És valóban, nem jobban kellene bízni saját döntéseinkben, mint egy önmagára költő bürokratikus rendszerben (kormányzat és állam), amely óhatatlanul a közpénzek elsíbolására épül?

A magyarság alkatilag vélhetően a szabadelvű minimál-állam, és azt ezt kiegészítő önkéntes és kölcsönös társulások (civil közeg, magán-takarékoskodás) felvirágzása esetén lehet sikeres.

Ez jellemezte a korai dualizmus és a bethleni konszolidáció éveit.

Összefoglalva, magyarságunk sikeres megéléséhez útmutatónk legyen zsinórmértékként:

1, Nyitott társadalmi integráció - a kultúránk elfogadása esetén

2, Önkéntes szerveződésekre épülő rendszer

3, Decentralizált, nem vezérelvű hatalomfelfogás

4, Rugalmas reakciók az új kihívásokra

5, Innovatív, múltba-merengés helyett

6, Öngondoskodásra épülő szemlélet

"Semmit sem lehet újrakezdeni, csak folytatni a megélt tapasztalatokkal."

Technikai (nem tartalmi) észrevételeket: support@blog.hu címre tudod elküldeni